Vérszívó a padtársam - A Twilight tetralógia közepéről

Nálam még csak most került sorra a Twilight-saga harmadik könyve, és ennek kapcsán eljutottam addig, hogy írjak kicsit a második és a harmadik könyvről. Az első rész, az Alkonyat olvasásakor még megengedő voltam, szinte csak dicsértem Stephenie Meyer művét. Hát ez most nem így lesz.

(Kritikám a KönyvesBlogon)

Elolvasom »

Japán nagy vonalakban

Az olyan nagy alakú, fényes papírra nyomott, csodálatos képeket és köztük megbúvó, kevéske ismertető szöveget tartalmazó, országokat, városokat bemutató könyvekkel, mint amilyennek első ránézésre Ferber Katalin Japánja tűnik, Dunát lehetne rekeszteni. Alaposabb vizsgálódás után persze kiderül, hogy ez az album más, mint a többi, turistáskodást pótló, vagy utazásra csábító kötet.

(Recenzióm a KönyvesBlogon)

Elolvasom »

Ethel könyve

Le Clézio számos díjjal – köztük az irodalmi Nobel-díjjal – kitüntetett francia író munkásságának kellemes, de nem kiemelkedő kötete Az éhség ünnepei. Ez a regény az Ulpius-ház gondozásában megjelent könyvpár egyik tagja, az Anyám könyve, amely a regény fiktív előszava és epilógusa szerint az író édesanyjának története. Habár Az éhség ünnepei nem pontos életrajzi alkotás, mégis valós elemeket használ fel, megidézi a Le Clézio család mauritiusi őseinek szellemét, csakúgy, mint a második világháború Párizsának és Franciaországának hangulatát. Olyan történetet mond el, amely Le Clézio kortársai közül sokak anyjának története lehet. Nem megdöbbentő, sokkoló vagy kiemelkedő, mégis hiteles, őszinte és olvasmányos.

(Recenzióm a KönyvesBlogon)

Elolvasom »

Halál a nézőkre

Sötét, nyomasztó tónusú képekkel machinál Köves Krisztián Károly első filmjében. A művészieskedő vágások, kamerabeállítások, a lefüggönyözött, fénytelen szobák, az elegánsan szétrohadó nagypolgári lakás és a hol filozofikus, hol útszéli stílusban megszólaló szereplők vagy elborzadást, vagy kacagást váltanak ki az emberből.

(Kritikám a Prae Portálon)

Elolvasom »

Csak a vámpírok maradtak

Charlaine Harris True Blood sorozatának első kötete, az Inni és élni hagyni saját műfaján belül jól sikerült kötet volt. A napjainkban már-már kötelezővé váló vámpíros romantika mellett megjelent benne az esély- és jogegyenlősség kérdése, némi jól adagolt, jól fogalmazott erotika, kevéske misztikum és egy ügyes krimi. A sorozat második kötetére mindazoknak az elemeknek, amik egy kicsit is kiemelték Harris munkásságát a vámpírkönyvek tömegéből, nyoma veszett. Csakis a vérszívók maradtak, hogy egy egyébként vérszegény történetecskében próbáljanak elbájolni minket.

(Recenzióm a KönyvesBlogon)

Elolvasom »

Viszlát, Mátrix!

Megdöbbentő mértékű hype veszi körül az Avatart. Kezdjük ott, hogy a bemutató idején – vagyis karácsony körül – lényegében lehetetlen volt hirtelen felindulásból bejutni a filmre. És ami még furcsább, az IMAX terem vetítéseire azóta is napokkal előbb kell jegyet foglalni. De a legmeglepőbb talán az, hogy a filmnek nem csak a füstje nagy. Az Avatar tényleg jó.

Elolvasom »

Az átlagnál kicsit problémásabb Adrian Mole

Grégoire Dubosc tizenhárom éves, harmincöt kiló, kétszer bukott, nem tud koncentrálni a tanórákon – bezzeg ha valamit meg kell szerelni, építeni, javítani, akkor nagyon is elemében van! Magyarországon valószínűleg kisegítő osztályban próbálná meg elütni a tankötelezettség végéig az időt. Franciaországban, amikor már minden kötél szakad, az internátus kerül szóba. Azonban hosszú út vezet addig, mire Grégoire úgy-ahogy a helyére kerül. Anna Gavalda pedig ezt az utat egy kedves, őszinte hangvételű, egyes szám első személyben megírt kisregényben mutatja be.

(Recenzióm a KönyvesBlogon)

Elolvasom »

Az öt legjobb könyv – 2009

Nem volt könnyű döntés, de a tavalyihoz hasonlóan idén is megírtam a toplistámat. A munkának köszönhetően sok siralmas szörnyűség fordult meg a kezemben idén, de szerencsére volt annyi jó olvasmányélményem is, hogy kicsit el kelljen gondolkozni a győzteseken. De nem bővítjük a listát, még ha lehetne top10 is belőle. Következzen tehát az öt legjobb könyv, amit idén forgattam. Itt már nincs sorrend, legfeljebb eszembejutási – ami azért biztosan jelent valamit…

Elolvasom »

"Nem hiszek a radikális újításban"

Tóth Krisztina irodalmi munkásságáért, fordításaiért és verses köteteiért többszörösen díjazott költő és író. Tizenhárom verses és két prózakötete jelent meg, több antológiába is írt, a Nők Lapja és az Élet és Irodalom állandó tárcaírója, általános iskolai irodalomtankönyvet szerkesztett. Az írónővel a Hazaviszlek, jó? című tárcakötetének megjelenése kapcsán beszélgettünk.

(Interjúm a KönyvesBlogon)

Elolvasom »

A vámpírok is csak emberek, nem?

Kezdetben volt a vámpír, aki csúnya és ijesztő, a nők sikítva menekülnek előle, s egyáltalán nem akarnak a vacsorájává válni. Aztán következett a vámpír, aki földöntúlian szép, de azért még ijesztő, és a nők egyáltalán nem akarnak a vacsorájává válni – köztük akadt már olyan is, akinek erkölcsi aggályai voltak saját személyével kapcsolatban, de azért még gyilkolt. Mivel ezek a lények kevéssé feleltek meg egyes szerzők romantikus elképzeléseinek, megjelentek azok a vámpírok, akik beérik kevesebb vérrel is, nem kell megölniük az áldozatukat, hogy oltsák a szomjukat, na meg azok, akik inkább isznak állatvért, mint emberit. Ezek már együtt élnek az emberekkel, vagy mert előjöttek és azonos jogokat követelnek, vagy azért, mert nem is zavarja őket annyira nagyon a napfény, és képesek köztük járni. Így válik a horrorfilm főszereplőjéből romantikus hősszerelmes. Ezek után azt hihetné az ártatlan olvasó, hogy már nem lehetne jobban humanizálni a vámpírokat. De téved.

(Recenzióm a KönyvesBlogon)

Elolvasom »